Bloggereket mozgósít a Kupon Világ

Címkék: ,

Kupon Világ: LogoMa már elárulhatom, hogy tegnap estére hivatalos voltam a Kupon Világ Kft. exkluzív “sajtótájékoztatójára”. Azért használok idézőjeleket, mert nem egy ódivatú, protokoll eseményben volt részünk – nekünk bloggereknek –, hanem egy kötetlen és hangulatos beszélgetésben. Annak idején Baráth Gergőtől megtanultam, hogy a hagyományos sajtótájékoztatók kora már leáldozott, és ezzel a Kupon Világ csapata is tisztában van.

A cég fiatal munkatársai egy pohár pezsgővel és egy ingyenes belépővel fogadtak bennünket a Corvin Mozi előterében. Bennem egy nagyon jól felkészült és összeszokott csapat benyomását keltették, amit talán semmi sem bizonyít jobban, minthogy durván két hónap alatt közel 9 000 rajongóval büszkélkedhetnek. A kezdeményezésüket már önmagában is egy jó ötletnek tartom, hiszen a közös érdeklődéssel bíró bloggereket közelebb hozza egymáshoz, és ennek köszönhetően személyesen ismerkedhettem meg Nagy Krisztinával, Bakk Péterrel, Turcsán Tamással, Váraljai Gábriellel és persze a Groupon hazai magjával.

A beszélgetések során szóba került, hogy vajon ki fog elsőként kiesni a csoportos vásárlások egyre élesedő versenyéből, és csak tovább erősödött bennem az az álláspont, hogy a veddvelem.hu az elsők között végez, és a Kupon Világ mellett a Bónusz Brigád bírja majd a legtovább. Az élesedő versenyt nyilván érzi a Bónusz Brigád, különben nem hirdetnének plakátokkal a villamos- és metrómegállókban vagy a Metropol címlapján.

Mark Zuckerberg: Profile PictureApropó, ajándék mozijegy! 😛 Én a The Social Network filmet választottam, amit ott mindjárt meg is néztünk Krisztinával. Számomra a film egyértelműen azt sugallja, hogy Mark Zuckerberg egy “popsibuksi” (értsd: seggfej). Nem tudom, hogy ez valóban tükrözi-e a valóságot, de mindenesetre a filmben ezt szó szerint kimondják. 8) Viszont kiemelnék ennél egy sokkal fontosabb momentumot az alkotásból, amit a főszereplő valahogy úgy fogalmazott meg, hogy a Facebook olyan, mint a divat, vagyis nincs olyan állapota, hogy “kész”, hanem az egy folyamatosan változó és fejlődő termék/szolgáltatás. Azt hiszem ez elég jól szemlélteti azt, hogy mostanra már nem elég csak alkalomadtán foglalkozni a saját portálunkkal, internetes vállalkozásunkkal, hanem folyamatosan kell azt fejlesztésekkel és online marketing kampányokkal támogatni.

Hozzászólás: » 2 « • Írta: Péter (2010/11/26 12:21)

Hozzászólás írása a “Bloggereket mozgósít a Kupon Világ” című bejegyzéshez:

Kötelező!

Kötelező!

Hozzászólások a “Bloggereket mozgósít a Kupon Világ” című bejegyzéshez:

  1. Írta: Váraljay Gabriel (2010/11/26 16:01) • »»

    Örültem, hogy találkoztunk!

  2. Írta: Petya (2010/11/26 16:08) • »»

    Remélem a jövőben még hosszabb beszélgetésekre is össze tudunk futni!