Már megmondtam ezerszer, csakis Linksys!
Bár már szinte a kezdetektől fogva tudtam, hogy a Linksys a biztos tipp, ha routerekről van szó, én mégis kétszer elkövettem azt a hibát, hogy nem a Cisco termékei közül választottam.
Az első eset még régebben történt, amikor a router szükségénék égető sürgőssége, és az Electro World szűk válsztéka miatt engedtem az elveimből és támogattam egy Belkin márkájú készülék megvásárlását. Szinte azonnal éreztem, hogy ez hiba volt, de abban a pillanatban ehirtelen nem tudtam megindokolni magamnak, hogy miért. Csak utólag jöttem rá, hogy azért, mert csak a Linksys márka mellett vagyok hajlandó felelősséget vállalni a vásárlásért, ha hálózati eszközökről van szó.
A második eset nem rég történt, amikor itthon kipurcant a közel hét éven keresztül működő ócska kínai router. Az évek alatt megszoktam, hogy nagyjából havonta egyszer újra kellett indítani, mert könnyen végzetes hibába futott a szoftver. Végül, mielőtt az utolsó LED-ek is kialudtak volna rajta, még néhány furfangos trükkel is meglepett annak érdekében, hogy ne csak rá gyanakodjak.
A család természetesen követelte az internetet, ezért gyorsan kellett választanom, ráadásul a közösen meghatározott költségkeretből gazdálkodva, ami a ~10 ezer forintnál drágább Linksys termékeket kapásból kizárta. Így választottam ki az Asus RT-G32-t. A bizalmamat az Asus WL széria jó hírére és az Asus alkatrészeimmel szerzett kellemes tapasztalatokra alapoztam.
Sajnos, a termék végül csalódást okozott, ugyanis egyes beállítások még a firmware frissítés után sem úgy működtek, ahogy kellett volna. A készülék, mintha keverte volna a port triggering és a port forwarding funkcionalitását, de nem minden tekintetben. Persze, hosszas kísérletezések árán többnyire mindent sikerült az elvárásaimnak megfelelően beállítanom, de volt mire rácsodálkoznom ez idő alatt. Majd pár nap után, amikor már azt hittem, hogy végre nem érhet több meglepetés, a port forwarding beállításaim valamilyen okból kifolyólag érvényüket vesztették, a WiFi-ről nem is beszélve. Órákon át próbálkoztam, hogy újra életre keltsem a betáplált szabályokat, de a router makacsul zárva tartotta a portokat, és csak egy áramtalanítás utáni indítással léptek újra érvénybe a beállítások. A rend kedvéért adtam neki még egy esélyt, de teljesen hiába való volt. Ekkor eszembe jutott, hogy ismét elkövettem ugyanazt a hibát, amit egy évvel ezelőtt, ezért úgy döntöttem, hogy többet nem vagyok hajlandó kockáztatni. Így egy váratlan árcsökkenésnek, és a nagylelkűségemnek köszönhetően, kipótoltam a családi router árát, és lecseréltem egy biztos megoldásra, a Linksys WRT54GH-ra.
Már több, mint egy hete hibátlanul működik, és hála a LionDigital Webáruháznak egy percig sem maradt internet nélkül a családom.
Írta: petymeg (2010/01/19 22:09) • »»
Na úgy tűnik, kb egyszerre sikerült router-t váltanunk.
Én egy Ediimax router-t nyúztam már néhány éve. Igazából nem volt semmi problémám eddig vele. Tette a dolgát, ahogy kell. De a családban előtérbe került a vezetéknélküliség igénye, így én is kénytelen voltam utánajárni.
Részben a Te tanácsodra, részben a Linksys-szel munkám során szerzett tapasztalatok miatt én is a Linksys router-eket vettem górcső alá.
Így lett végül a nyertes a Linksys WRT120N. Minden pikk-pakk ment, ahogy a nagy könyvben meg van írva, teszi is a dolgát. Az Edimax meg megmarad tartaléknak.
Írta: GyZ (2010/08/13 13:12) • »»
Teljes mértékben egyetértek! Ha stabil router kell, akkor csak is Linksys (+ DD-WRT)!