Év eleji pótlás

Nos, akkor következzen egy tömör beszámoló az életemről, mert idő hiányában rengeteg bejegyzésnek nem lett részletes folytatása úgy, ahogy azt szerettem volna. Már kezdem is, szépen sorban.

Az üzleti tervemet végül decemberben fejeztem be (a tervezett szeptember helyett), ami a nyári lazításnak, a plusz kutatómunkáknak és a sűrüsödő tanulmányaimnak köszönhető. A plusz kutatást az indokolta, hogy eleinte túl jó megtérülési rátákat kaptam, amiket nem hittem el, és sajnos/szerencsére a kétkedésem beigazolódott. Az ötlet megvalósítása több tőkét igényelt volna, mint amennyi a rendelkezésemre állt, ezért egy ideig a befektetőket is vadásztam, akik többnyire csak megerősítettek abban, hogy ez túl kicsi üzlet, ők pedig nagyobbra utaznak.

Egy percig sem törtem le, mert a keresgélés közben összeálltam egy “fund manager”-rel, hogy az Ő ötleteit valósítsuk meg. (Az alapkezelő kiléte az Ő kérésére maradjon rejtély.) Természetesen a saját ötletemről még nem mondtam le teljesen, sőt, ez idő alatt némileg átformálódott bennem a koncepció, így tőkebevonásra sem lesz szükség.

Szóval, futnak projektek, melyekről alkalmanként írni is fogok, ha úgy alakul. Ennek most azonnal eleget is teszek, mert pont ma kaptam egy e-mailt, hogy éledezik a Magyar Televízió és a Budapesti Corvinus Egyetem közös Tudásportál projektje … Igen, közel egy év után talán már lecsengtek a kormányváltás utáni átszervezések. Sajnos, ebben már nem csak én, de feltehetően az eredeti csapat tagjai sem tudják már teljes mellszélességgel kivenni a részüket, így fogalmam sincs mi lesz belőle. :( Arról nem beszélve, hogyha a Magyar Televízió ilyen lassan reagálja le a változásokat, kezdeményezéseket, akkor érdekes lesz versenyezni a Videotorium-mal, de mindenesetre bizakodó vagyok.

Microsoft Wired Keyboard 200 (Top)Na, de ne feledkezzünk meg a billentyűzet és egér problémámról sem. :D Végül kompromisszumot kötöttem, és vettem egy vezetékes Microsoft Wired Keyboard 200-at, egy vezetékes Microsoft Comfort Mouse 4500-at, valamint két darab 3 méteres USB hosszabbítót. :P A billentyűzettel igazából teljes mértékben meg vagyok elégedve, azonban arra még nem derült fény, hogy a 9-es billentyű hagy ki néha, vagy én nem nyomom meg elég erősen, de sokszor lemarad a mosolygós szmájlí szája. :) Az egérnél kicsit más a helyzet, mert a görgővel viszonylag gyakran előfordul, hogy kattintok (és kattan is), de nincs hatása. :( Microsoft Comfort Mouse 4500: Dark Grey (Top)Remélem, hogy csak be kell járatni, mert eleinte nagyon kemény volt, és azóta már puhult valamennyit. Ezt leszámítva abszolút meg vagyok vele is elégedve. Főleg a horizontális görgőzés tetszik nagyon, ami a hétmérföldes Excel tábláknál és az UHD-s képek tekerésénél nagyon hasznosnak bizonyult. A 4. és az 5. gomb is pont olyan helyen van, hogy nehéz azokat véletlenül megnyomni. A legjobban emiatt aggódtam még vásárlás előtt, mert egy Microsoft Wheel Mouse Optical-ról váltottam, ami 3 gombos volt. (Ez utóbbi még most is hibátlanul működik, csak egy másik számítógépben.)

Azt hiszem minden lemaradásomat bepótoltam, persze csak röviden, de szóljatok nyugodtan, ha valami kimaradt volna! 8)

Hozzászólás: » 0 « • Írta: Péter (2011/01/08 19:06)

Hozzászólás írása a “Év eleji pótlás” című bejegyzéshez:

Kötelező!

Kötelező!

:D :-) :( :o 8O :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen: