Keresd az eltérést a két kép között!

Miközben a közel 10 éves digitális képtáramat rendezgettem, több fotót is megtaláltam duplán, azonos felbontással, de különböző méretű fájlokkal. Egyértelműen az eredetit akartam megőrizni, és a „hamis” másolatot eldobni. Szemre nem látszott semmi különbség a két kép között, de mondom jobb lenne 100%-ig meggyőződni arról, hogy nincs minőségbeli különbség a kettő között, és akkor tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy melyiket dobom el, illetve logikusan a kisebbeket tartom meg, ha azok minőségben nem rosszabbak a nagyobbaktól.

Mondanom sem kell, hogy már két 1 megpixeles kép képpontjainak egyenkénti összehasonlítása sem embernek való feladat … Nem túl hosszas keresgélés után bukkantam rá az ImageMagick-re, aminek a compare funkciója pillanatok alatt elvégezte a pixelenkénti összehasonlítást helyettem. Rögtön kiderült, hogy a szemem nem csal :P, és az említett képek között valóban nincs minőségbeli, csak méretbeli (átlagosan körülbelül 5%-os) különbség. Mellesleg ez eléggé meglepett, és még most sem tudom, hogy mi lehet erre a magyarázat, ugyanis a XnView számára látható meta és EXIF adatok mindkettőben sértetlenek voltak.

No, de most jön csak az igazi izgalom! 😀 Már régóta szerettem volna tisztán látni, hogy egy 100-as és 85-ös értékkel újra lementett JPEG fájlban körülbelül hány darab pixel színe torzul. Sajnos pontos számmal még most nem tudok szolgálni, de a következő kép szerintem mindent elárul:

ImageMagick: Comparison

Forrás: http://interfacelift.com/wallpaper/details/2489/a_place_in_the_sun.html

Nagyon jól látszik, hogy a JPEG tényleg veszteséggel tömörít, mert rengeteg pixel tónusa tolódik el az eredetihez képest, még akkor is, ha a legmagasabb értéket (100) választjuk. (A különböző minőségű másolatokat XnView segítségével hoztam létre.) A rejtélyes részleteket sajnos nem ismerem, mert nem ez a szakmám, viszont nagyon érdekel, ezért akár egy vendég bejegyzésnek is nagyon szívesen helyt adok ebben a témában, itt, a Susnya Blogon!

Amíg viszont a jelentkezőket várjuk meghirdetek egy nyereményjátékot! 8) Egy – a lenti képen is látható – Tibi Étcsokoládét sorsolok ki azok között, akik pontosan megmondják, hogy hányadik oszlopban és sorban rejtettem el a Tibi Csokit ábrázoló képen egy nem odaillő pixelt!  😉

Tibi Étcsokoládé Nyereményjáték

Sok szerencsét mindenkinek!

Hozzászólás: » 6 « • Írta: Péter (2011/03/16 17:00)

Hozzászólás írása a “Keresd az eltérést a két kép között!” című bejegyzéshez:

Kötelező!

Kötelező!

Hozzászólások a “Keresd az eltérést a két kép között!” című bejegyzéshez:

  1. Írta: Petymeg (2011/03/16 17:58) • »»

    Hmm, épp néztem, hogy vajon mikori cikk ez, és most látom, hogy ma 17:00.
    Nálam most van 16:57 🙂

    Jópofa ez. Mondjuk a compare nekem, inkább vindóz szemléletű felhasználónak, kicsit nehézkes. Simán lehetne hozzá összedobni egy kattintgatós felületet, ahol az ember kiválasztja magának az opciókat, azt nosza. Mert azért 2011-ben parancssorban bohóckodni. Azt azért meghagynám a Linux-os, UNIX-os kollégáknak.

  2. Írta: Petya (2011/03/17 19:19) • »»

    Valószínűleg siet a szerver órája. :$

    Ami a pedig a ImageMagick-et illeti, alapvetően szerveroldali célokra találták ki, nem pedig asztali felhasználásra. 😉

  3. Írta: Petymeg (2011/03/18 19:11) • »»

    Én márpedig nyerni jöttem, úgyhogy az első tippem az alábbi lenne:
    259,120

  4. Írta: Petya (2011/04/10 09:51) • »»

    Kedves Petymeg!

    A helyes megoldás (260;121), de a csokoládé a Tiéd 😉 , ha röviden leírod, hogyan számolhattad el azt az 1-1 pixelt! 😛

  5. Írta: Petymeg (2011/04/10 23:09) • »»

    Azért ez így tényleg vicces 😀

    1. Felmentem a Tibicsoki honlapjára ide, és kikerestem a megfelelő képet.
    2. Innen is letöltöttem a képet.
    3. Az ImageMagic-kel legeneráltattam a különbséget: ezt
    4. Ezt megnyitottam a Paint.NET nevű szerkesztővel, és amennyire lehetett, ráközelítettem a renitens pixelre. Így
    Középen a fekete karika az egér. Ennek a közepén még lenne egy kereszt is, de a printscreen ezt eliminálta.
    Jobbra alul pedig a nyíl mutatja, hogy miért is azt írtam, amit.

    Ui: Az ImageMagic-es parancsot igazából nem tudnám reprodukálni, mert akkor is kb improvizáltam. Ebből talán adódhatnak eltérések.

  6. Írta: Petya (2011/04/11 17:04) • »»

    Rendben, elfogadom, és gratulálok! A csokoládé ezennel a Tiéd! 🙂

    A különbség valószínűleg abból ered, hogy a Fireworks (0;0)-val kezdi a pixelek sorszámozását, illetve 1600%-os nagyításon más-más koordinátákat ír ki, attól függően, hogy az adott piros pixel melyik sarkához esik közelebb a kurzort. Érdekes …