Kategória: Gondolatok

Helyzetjelentés 1.

Sajnos az elmúlt egy hónapban nem volt túl sok időm bejegyzéseket írni, és félek, hogy az elkövetkezendő időszakban sem lesz ez másként, ezért inkább ajánlok egy blogot, ahol hasznosan eltölthetitek azt az időtöket, amit nálam töltenétek el. :)

Szóval, ez a blog nem más, mint az Insider Blogzin, amely a magyar startup ökoszisztéma megteremtésének céljából jött létre. Az utóbbi években teljesen hatalmukba kerítettek az internetes startupok, ezért mondhatni függő lettem az ehhez kapcsolódó hírektől, és jelenleg is egy e-commerce startupban dolgozom, ami egy most születő piacon pár éven belül, a saját kategóriáján belül Közép- és Kelet-Európa egyik legnagyobb online áruháza lesz. ;)

No, de amit még mindenképpen érdemes tudni, hogy a legdinamikusabban fejlődő, kedvenc magyar tárhelyszolgáltatóm, vagyis a DotRoll anyacégének, a Docler Holdingnak az alapítója, Gattyán György Zoltán bekerült Magyarország leggazdagabb emberei közé, mindjárt a 15. helyre. Ez egyrészt azért fontos, mert a Docler Holding rengeteg sikeresnek ígérkező hazai és külföldi startupot indított be az elmúlt években, másrészt pedig azért, mert végre bekerült Magyarország élbolyába egy internetes vállalkozó, akinek láttán még több online vállalkozás és vállalkozó táltosodhat meg a közeljövőben.

Mára ennyit, és természetesen jelentkezem, amint időm és energiám engedi. Addig is kellemes pihenést és vizsgázást kívánok mindenkinek!

Hozzászólás: » 0 « • Írta: Petya (2011/05/17 21:09)

A magyarországi könyvforgalom alakulása 2010-ben

Kategóriák: Gondolatok, Hírek

Nem olyan régen jelentek meg a tavalyi évre vonatkozó könyvforgalmi statisztikák az MKKE honlapján, melyekkel még a szakdolgozatomban (vagy üzleti tervemben) foglalkoztam. Azonban az egyesület elemzését túlságosan pesszimistának érzem, bár nem vitatom, hogy a 2009-ben megtört emelkedő trend 2010-ben megerősítést kapott.

Forgalom (Ft) / Címek (db) - MKKE (2010)

Forgalom (Ft) / Példányok (db) - MKKE (2010)

Ahogy a dolgozatomban is említettem, 2009-ben a kiadott címek számával közel egyenes arányban csökkent a könyvforgalom, és ez 2010-ben sem történt másképp. Sőt! Szinte hajszál pontosan megegyezik a címek (-4.17%) és a forgalom (-4.05%) csökkenésének mértéke. Az egy címre jutó átlagos forgalom pedig az infláció növekedésének ellenére sem csökkent, csupán a növekedés mértéke mérséklődött 1.1%-ról 0.1%-ra.


Miért csökken a könyvforgalom? - MKKE (2010)

2010-ben nőtt az egyes címekre jutó átlagos forgalom, annak ellenére, hogy a címek száma és a forgalom egyenesen arányosan csökkent.

Miért csökken a könyvforgalom?

Az elemzés az “adathordozókon” kiadott könyvek 2009-hez viszonyított 14.32%-os növekedéséről tesz említést, ami abszolút értékben ~570 millió Ft-ot jelent, és ezt a 2010-es 61,5 milliárd Ft magában foglalja. Tehát az tisztán kizárható, hogy Magyarországon az e-bookok kannibalizálnák nyomtatott testvéreiket. Főleg, hogy tavaly decemberben megtudtam Starcz Ákossal folytatott beszélgetésem során, hogy az eKönyv éves forgalma fogyasztói áron számolva alig ~10 millió Ft körül mozog.
Ezek után engem sokkal inkább a következő kérdések mozgatnak, melyekkel az MKKE egyáltalán nem foglalkozik:

  • Mi az oka annak, hogy csökken a kiadott címek száma?
  • Hogyan alakult az antikvár könyvek forgalma az elmúlt néhány évben?

Forrás: http://www.mkke.hu/page.php?page=BOOK_TURNOVER, Kalkuláció – MKKE (2010)

Hozzászólás: » 0 « • Írta: Petya (2011/03/15 17:14)

A track.hu nyomdokaiba lép a songo.hu

Kategóriák: Gondolatok, Hírek
Címkék: 

2011.03.31-én 24:00-kor véglegesen leállításra kerül a Songo Zeneáruház.

Songo: LogoA fenti idézet olvasható a Songo kezdőlapján, ami számomra ismét bizonyítékul szolgál arra, hogy a hazai jogi környezet és piaci (fogyasztói és kiadó) magatartás nem teszi lehetővé online zeneáruházak jövedelmező működtetését Magyarországon. Számomra ez egyszerre jó és rossz hír, mert régóta gondolkodom egy internetes zenebolt elindításában. :?

A történtekről az E.SZER.INT blog “Bezár a Songo” című bejegyzésében olvashattok bővebben.

Megjegyzés: A track.hu zeneáruházat az Origo csoport üzemeltette 2009 közepéig.

Hozzászólás: » 3 « • Írta: Petya (2011/03/02 22:39)

Na, mi a helyzet?

Kategóriák: Gondolatok, Hírek
Címkék: ,

Valószínűleg már mindenkinek feltűnt, hogy régen írtam. :( Ennek egyik legfőbb oka, hogy kevesebb időm áll rendelkezésemre, és a blogom ápolása alacsonyabb prioritást élvez, ellenben sok más tervemmel. Ez annak köszönhető, hogy már nem csak az egyetem padjait és a saját “irodai” asztalomat koptatom, hanem egy nem rég indított kisvállalkozás irodai asztallapját is! :)

A szakdolgozatomat már megírtam és megvédtem, aminek témája, még a nyáron többször emlegetett üzleti terv volt, vagyis a Bibliosz, amivel elindulok “Az év e-business szakdolgozata” címért a SzEK által kihirdetett pályázaton. Sajnos az üzleti tervezés eredményeként arra jutottam, hogy a nem túl nagy hozam eléréséhez, körülbelül ~20 millió Ft kezdő tökére lenne szükség a megálmodott vállalkozásom szolgáltatásainak elindításához, ezért inkább tovább léptem, egy jövedelmezőbb befektetés reményében.

Azóta egy kontaktlencséket áruló “hagyományos” internetes áruház felfuttatásán dolgozom, és jelenleg az ezt ellátó logisztikai rendszert tervezem, optimalizálom. Sajnos, részletekkel egyelőre nem szolgálhatok.

2011-ben előreláthatóan kevesebb bejegyzés írására lesz időm, de azokban igyekszem érdekes és izgalmas témákra kitérni.

Hozzászólás: » 1 « • Írta: Petya (2011/02/27 17:22)

Ne használj közösségi portálokat … II.

Kategóriák: Gondolatok, Tippek

…, mert szükség esetén sem tudod letagadni üzleti kapcsolataidat!

Hozzászólás: » 0 « • Írta: Petya (2011/01/30 14:54)

Ne használj közösségi portálokat … I.

Kategóriák: Gondolatok, Tippek

…, mert visszaélhetnek az ott megosztott adataiddal!

[..] partnerkereséssel foglalkozó amerikai cég, [..] bejelentette, hogy tevékenysége bővítéseként új adatbázist hoznak létre, mégpedig olyan személyek, felhasználók kerülhetnek fel a listára, akik ugyan nem regisztráltak nyilvánvaló szándékkal valamelyik oldalukra, de alapadataik a neten máshol – közösségi oldalakon főképp – nyilvánosan elérhetőek.

[..] Az alelnök egyáltalán nem tart attól, hogy adatvédelmi aggályok merülnének fel: “Ha az információ nyilvános, az nem képezheti adatvédelmi felelősségre vonás tárgyát. [..]” – nyilatkozta.

Forrás: http://itcafe.hu/hir/facebook_randi_date_nyilvanos_adat.html

Hozzászólás: » 3 « • Írta: Petya (2011/01/20 22:23)

Köszönet

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani konzulensemnek, Kis Gergelynek – a GKIeNET ügyvezető igazgatójának –, az elmúlt féléves munkájáért, valamint a támaszért, amit a szakdolgozatom (üzleti tervem) elkészítése során nyújtott. Köszönöm, hogy megszervezte az előadásokat, ahol olyan szakemberek látásmódját ismerhettem meg közelebbről, mint

Köszönöm, és ígérem, hogy jövőre is ott leszek! :roll:

Frissítés! Majdnem elfeletettem megköszönni Jenes Barbara munkáját, aki szintén olyan előadókat hívott, mint

(2010. december 24.)

Hozzászólás: » 0 « • Írta: Petya (2010/12/21 22:53)

Az e-kereskedelem iránya 2011-től

Kategóriák: Gondolatok, Megoldások

Még a nyáron beszélgettünk Poór Zoltánnal – a Webshark Kft. tanácsadójával – a számítástechnikai cikkeket kínáló online áruházak fejlődési irányáról, és mindkettőnknek egyezett a véleménye abban, hogy most már tényleg nagyon közel a pillanat, amikor a kereskedők felismerik egy új korszak kezdetét. Mi ez az új korszak?

A számítógép alkatrészek e-kereskedelmében szinte teljesen elfeledkeztek arról, hogy a hétköznapi felhasználók nem értenek a számítástechnikához, és többségük nem is szeretne. A legtöbb kereskedő a mai napig mégsem tesz mást, minthogy egy katalógust közvetít a rendelhető termékekről, aztán a vásárlóra bízza, hogy összeállítsa a saját PC-jét. Aki nem ért a számítógépekhez, valószínűleg megbízza ezzel egy ismerősét vagy besétál egy üzletbe, ahol az eladóval közösen próbálják meg összeállítani a megfelelő konfigurációt. Miért nem adnak lehetőséget ugyanerre az interneten?

A szakmámból kifolyólag rendszeresen beszélgetek informatikusokkal, és egyre inkább azt tapasztalatom, hogy már mi sem GHz-ekkel vagy GB-okkal definiáljuk az igényeinket. Szinte már senkit sem érdekel, hogy mi van a dobozban! A lényeg, hogy a YouTube fusson FullHD felbontásban, a netbook vagy notebook legyen könnyű, a kijelző legyen színhű és így tovább.

Jelenleg a vásárlóknak kell ezeket az igényeket lefordítaniuk különböző mértékegységekre (GHz, GB, stb.), hogy aztán összerakják a célt kiszolgáló számítógépet, de már nem kell sokat várnunk a változásra! A jeleket felfedezhetjük a Lenovo és az Intel oldalán, ahol néhány csúszka huzogatása után típusra pontosan megmondja a szoftver, hogy melyik modell(eke)t válasszuk.

Help me choose a PC!

Lenovo: Help me choose a PC?

How to choose the right processor?

Intel: How to choose the right processor?

A számítástechnikai árucikkek e-kereskedői az elsők között jelentek meg az interneten, és ebből kifolyólag már annyira kiforrot az üzletmenetük, hogy szinte csak az árakkal versenyeznek. Erre következtettem az Internet Retailer Top 500 Guide-ból is, ahol a hardverekkel kereskedő e-boltok értékesítései 2010-ben stagnáltak, sőt, néhány esetben csökkentek. Egyedül csak az Apple tudott szignifikáns növekedést felmutatni. (Igen, tudom, hogy az Apple egy “gyártó”, és nem foglalkozik a márkák vegyes értékesítésével, de nagyon jól szemlélteti az analógiámat.) Miért? Mert a társadalom most érik meg a “fekete dobozok” fogyasztására, és az Apple pontosan ezt a szegmenst célozza.

Tehát az e-kereskedőknek innoválniuk kell, hogy kiemelkedjenek a versenytársak közül, és ismét növekedésnek induljanak. Az innovációt pedig a fogyasztói döntések támogatása jelenti, vagyis a laikus felhasználók elől el kell rejteni az óriási választékot, különben összezavarodnak, döntésképtelenné válnak, és elodázzák a vásárlást. Legrosszabb esetben pedig nem a vegyeskereskedőknél költik el a pénzüket, hanem az Apple-nél.

Hozzászólás: » 0 « • Írta: Petya (2010/12/13 21:42)

Bloggereket mozgósít a Kupon Világ

Címkék: ,

Kupon Világ: LogoMa már elárulhatom, hogy tegnap estére hivatalos voltam a Kupon Világ Kft. exkluzív “sajtótájékoztatójára”. Azért használok idézőjeleket, mert nem egy ódivatú, protokoll eseményben volt részünk – nekünk bloggereknek –, hanem egy kötetlen és hangulatos beszélgetésben. Annak idején Baráth Gergőtől megtanultam, hogy a hagyományos sajtótájékoztatók kora már leáldozott, és ezzel a Kupon Világ csapata is tisztában van.

A cég fiatal munkatársai egy pohár pezsgővel és egy ingyenes belépővel fogadtak bennünket a Corvin Mozi előterében. Bennem egy nagyon jól felkészült és összeszokott csapat benyomását keltették, amit talán semmi sem bizonyít jobban, minthogy durván két hónap alatt közel 9 000 rajongóval büszkélkedhetnek. A kezdeményezésüket már önmagában is egy jó ötletnek tartom, hiszen a közös érdeklődéssel bíró bloggereket közelebb hozza egymáshoz, és ennek köszönhetően személyesen ismerkedhettem meg Nagy Krisztinával, Bakk Péterrel, Turcsán Tamással, Váraljai Gábriellel és persze a Groupon hazai magjával.

A beszélgetések során szóba került, hogy vajon ki fog elsőként kiesni a csoportos vásárlások egyre élesedő versenyéből, és csak tovább erősödött bennem az az álláspont, hogy a veddvelem.hu az elsők között végez, és a Kupon Világ mellett a Bónusz Brigád bírja majd a legtovább. Az élesedő versenyt nyilván érzi a Bónusz Brigád, különben nem hirdetnének plakátokkal a villamos- és metrómegállókban vagy a Metropol címlapján.

Mark Zuckerberg: Profile PictureApropó, ajándék mozijegy! :P Én a The Social Network filmet választottam, amit ott mindjárt meg is néztünk Krisztinával. Számomra a film egyértelműen azt sugallja, hogy Mark Zuckerberg egy “popsibuksi” (értsd: seggfej). Nem tudom, hogy ez valóban tükrözi-e a valóságot, de mindenesetre a filmben ezt szó szerint kimondják. 8) Viszont kiemelnék ennél egy sokkal fontosabb momentumot az alkotásból, amit a főszereplő valahogy úgy fogalmazott meg, hogy a Facebook olyan, mint a divat, vagyis nincs olyan állapota, hogy “kész”, hanem az egy folyamatosan változó és fejlődő termék/szolgáltatás. Azt hiszem ez elég jól szemlélteti azt, hogy mostanra már nem elég csak alkalomadtán foglalkozni a saját portálunkkal, internetes vállalkozásunkkal, hanem folyamatosan kell azt fejlesztésekkel és online marketing kampányokkal támogatni.

Hozzászólás: » 2 « • Írta: Petya (2010/11/26 12:21)

Egy esetlen fejlesztő esete

Előre szólok, hogy nem szeretek senkit és semmit sem pocskondiázni, azonban ma az Across Média Kft. ügyvezetőjétől, Sasvári Gergelytől olyan válaszokat kaptam, amitől úgy érzem, hogy hülyének néznek. Ha mégsem, akkor pedig nem olvasták át elég figyelmesen a kérdéseimet, kéréseimet, de ez sem mentség, mert ez nem jelent mást számomra, mint felületes CRM-et. :(

Az egész helyzetről csak annyit kell tudni, hogy egy online áruház fejlesztésére kértem árajánlat, majd arra refelektálva próbáltam néhány költségtételből alkudni. Egyik költségtétel, amit sokalltam, az a havi nettó 10 000 Ft-os üzembentartási díj, amire az alábbi választ kaptam:

S. G.: “1166 Ft-ért, azaz egy Big Mac menü áráért nem találkoztam még komoly webtárhely szolgáltatással. A mi szolgáltatásunk ezért a pénzért tartalmazza a napi szintű biztonsági mentést, a szerver folyamatos karbantartását, üzemeltetését, frissítését.”

Igen, az valóban előfordulhat, hogy S. G. még nem találkozott ilyen szolgáltatással, de én találkoztam már több ilyennel is. Kedvenc példám a DotRoll Kft., ahol évi bruttó 14 000 Ft-ért non-stop támogatást és frissítést biztosítanak. A DotRollról pedig biztosan tudom, hogy mindez nem csak duma. (Innen az idézetben olvasható 1 166 Ft-os összeg.)

Ami a folyamatos karbantartást illeti, arról az a véleményem, hogy sok esetben valóban szükség van erre, amikor a megrendelői oldalon nem áll készen egy szakértői gárda, egyébként egy kiváló lehetőség ahhoz, hogy még több pénzt gomboljanak le az ügyfélről.

Pont a WebDeb vezető fejlesztőjével leveleztünk arról, hogy az elkészült áruház kódja lehetőleg legyen “önjáró”, vagyis álljon meg önállóan a lábán, és ne kelljen állandóan frissítgetni, foltozgatni azt az átadás után, hacsak nem külön igényt nyújtunk be új funkciókra. Márpedig, ha mi nem kérünk új funkciókat, és egyébként elégedettek vagyunk a szoftver működésével, akkor kérés nélkül ne nyúljanak bele a forráskódba. Az esetleges hibák javításával úgyis külön szakasz foglalkozik majd a szerződésben.

Visszatérve a levélre, amikor a kedvencek “modulra” vonatkozó válaszukat olvastam, teljesen elbizonytalanodtam afelől, hogy odafigyelnek-e egyáltalán arra, amit írok:

S. G.: “Kedvenc termékek: nem olyan egyszerű a modul, hogy ennél olcsóbban odaadjam. Az iWiW, weboldalon például csak bejelölök valakit ismerősnek egy kattintással és a háttérben lefut 10 jól megtervezett metódus. A kedvenc termékek modul körülbelül ilyen bonyolultságú …”

A kedvencek modul ára 20 000 Ft, ami alapvetően nem tűnik soknak, de én csupán annyit kértem, hogy az egyes termékeket egy kattintással hozzá lehessen adni a böngészők könyvjelzőjéhez, ahogy azt a jFav plugin is teszi. Márpedig ehhez biztosan nem kell tíz jól megtervezett metódus, amit a cikk végén be is fogok bizonyítani. Látni fogjátok, hogy ez egy fél perces site builder-i munka, azt pedig külön költségtényezőként egyszer már megemlítette a cég az árajánlatban.

Az már csak hab a tortán, amikor leírtam, hogy nem szeretnénk semmilyen extra grafikai megjelenést, hanem egy egyszerű, letisztult, kizárólag CSS-ből építkező külalakot, amire a következő válasz érkezett:

S. G.: “A webdesign tervezés a projekt lelke, rengeteg gagyi, ötlettelen weboldal található a weben. Mi ezek számát nem szeretnénk gyarapítani.”

Ezek szerint a CSS Zen Garden oldalán található megjelenések is “gagyik” … igen, bizonyos szinten ez egy szubjektív szempont, és talán a vállalat krédója meghatározza, hogy mi az és mi nem az, én szerintem a “csak CSS” nem a “gagyi” megfelelője. Na, de ennyit erről, most lássuk a jFav implementálást négy lépésben. 8)

jFav

  1. Töltsd le a jFav jQuery plugint!
  2. Csomagold ki a letöltött állományból a jFav_v1.0.js fájlt!
  3. A HTML kódban a jQuery melett a kicsomagolt jFav_v1.0.js-t is hivatkozd le!
  4. A $(this).jFav(); függvénnyel varázsolhatod a megfelelő hivatkozásokat könyvjelzővé.
Példa:
<script src="http://code.jquery.com/jquery-latest.js"></script>
<script src="./jFav_v1.0.js"></script>
<script>
$(document).ready    (function    () {
    $('.Kedvencek').jFav    ();
});
</script>
<ul>
    <li><a href="http://susnya.hu/" title="Susnya Blog">Susnya Blog</a></li>
    <li><a href="http://google.com/" title="Google Kereső">Google Kereső</a></li>
</ul>

Aki úgy érzi, hogy ez megér neki 20 000 Ft-ot, attól kérném, hogy ezt az összeget utalja át! :lol:

Hozzászólás: » 4 « • Írta: Petya (2010/09/22 17:20)